Life Coach
(+36) 20/312-8402
sebkriszta

Éves tervezés lépései

Az év vége közeledtével előfordulhat, hogy hirtelen jóval nagyobb nyomást érzel korábbi terveidet illetően, ugyanis gyorsan előtérbe kerülhetnek olyan célok, amiket esetleg az év során nem valósítottál meg, vagy éppen kevés lépést tettél azok elérése érdekébe. Ezt tovább nehezíti, hogy összehasonlítod magad másokkal: „Bezzeg neki sikerült!”, és persze, hogy elindul a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és a sok- sok „miért?”. Ilyenkor megeshet, hogy másra mutogatsz, mást hibáztatsz, holott valójában rajtad múlik, hogy mit teszel, vagy éppen mit nem teszel terveid valóra váltása érdekében.

Az év vége mindig lehetőséget ad a visszatekintésre, hogy őszintén szembenéz az év során halogatott dolgaiddal, levond a megfelelő következtetéseket úgy, hogy közben felvállalod a saját felelősséged. Továbbá meghatározd, hogy mi az, ami már nem szolgál téged, és azt elengedd, hogy az így szerezett tapasztalatok által tudj nekivágni az új évnek. Persze ahhoz nem kell új évnek lennie, hogy célokat határozz meg, ezt megteheted év közben is bármikor, de az új év érkezése mindig a TISZTA LAP érzését kelti, amelyet célszerű megragadni és így tudatosan tervezni az előtted álló évet.

Éves tervezés lépései:

1. VISSZATEKINTÉS:

Érdemes először felidézni, hogy mi is történt 2018-ban. Az év folyamán számtalan tapasztalatban volt részed, ezeket jó utólag áttekinteni és ebben az alábbi kérdések segíthetnek:

  • Milyen célokat tudtál megvalósítani 2018-ban?
  • Mely életterületeiden történtek változások?
  • Milyen pozitív tapasztalatokban volt részed az év során?

        Büszke vagyok arra, hogy ...

        Hálás vagyok azért, hogy ...

  • Mi az, amivel kapcsolatban nem sikerült előrelépned?
  • Számodra, mi a legnagyobb tanulsága ennek az évnek?

Meglehet, hogy ezen kérdések megválaszolása után azt érzed, hogy nem éppen úgy alakult az éved ahogy azt Te szeretted volna. Légy megértő, hisz elsősorban Te tudod önmagadat támogatni a saját folyamatodban! Fogadd el, hogy ez így alakult és határozd meg, hogy a felismeréseid milyen további lépésekre sarkalnak téged.

2. TERVEZÉS, azaz: Mit szeretnél az új évben?

Ha már tisztáztad a 2018-as év tapasztalatait, akkor ezek figyelembevételével jöhet az új év tervezése. Döntsd el, hogy az új évben milyen célokat, terveket szeretnél megvalósítani. Sorolj fel mindent, ami fontos számodra, amit szeretnél, nem kell, hogy tudd hogyan valósítod meg, egyszerűen csak lásd magad előtt a célt.

Az alábbi kérdések segíthetnek:

  • Az előző évhez képest, mi az, amit már nem szeretnél 2019-ben?
  • Mely életterületeiden szeretnél fejlődni és miben?
  • Mit nem szeretnél tovább halogatni?
  • Mire szeretnél több időt fordítani?
  • Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni, megtapasztalni?

3. ELKÖTELEZŐDÉS:

Ha vannak céljaid, terveid, amikben őszintén hiszel, akkor sokkal könnyebben veszed az élet adta akadályokat, boldognak érzed magad, mert olyannal foglalkozol, ami fontos számodra, hiszel önmagadban, hogy képes vagy elérni dolgokat, és kitartasz az oda vezető úton.

Ha nem köteleződsz el a céljaid, terveid mellett, akkor nem fogod tudni elérni azokat, hisz az első adandó alkalommal, amikor valami negatív dolog történik, elbizonytalanodsz és ha nincs meg a kellő hit önmagadban és a céljaidban, akkor pillanatok alatt eltávolodsz tőlük.

 

„Ha feltétel nélkül elköteleződsz a célod elérése iránt, és ha ez a döntésed elég erős, biztos, hogy megtalálod az utat és a módot, hogy elérd a célodat.”

Robert Conklin

 

Tudatosan szeretnél készülni 2019-re?
Kérd INGYENES "Évindító tervező 2019." c. munkafüzetem, ami segít pontosítani azokat a célokat, terveket, amelyek megvalósításán szeretnél dolgozni az új évben. 

Ide kattintva töltsd ki a kapcsolatfelvétel űrlapot és küldd el.

 

Sebestyén Kriszta

life coach

Ha tetszett, kövess a Facebookon!

 

Blog
Problémától a megoldás felé

Folyamatosan a problémán rágódsz, és nem látod a megoldást? Érzed, hogy így nem jó, változtatni szeretnél, de nem tudod merre indulj, mit csinálj? Kérd INGYENES "Problémától a megoldás felé" c. munkafüzetemet.

Ingyenes munkafüzet »

Tervező

2019-ben mivel szeretnél foglalkozni, mibe szeretnél energiát fektetni?
Kérd INGYENES "Évindító tervező 2019." c. munkafüzetem, ami segít pontosítani azokat a célokat, terveket, amelyek megvalósításán szeretnél dolgozni az új évben.

Ingyenes munkafüzet »

© Sebestyén Kriszta - Minden jog fenntartva   Adatkezelési tájékoztató

Weboldal: